„Lynx zwo drei vier?”

A nyilvános híradásokból és sajtóanyagokból megismerhető adatok alapján a legújabb, digitális környezetbe illeszthető (a továbbiakban digitalizált) gyalogsági harcjármű-típusok rendszeresítésével bármelyik haderő a jövőben olyan képességek birtokába juthat, amelyek jelentősen meghaladhatják a korábbi gyalogsági harcjármű-generációk alkalmazási lehetőségeit. Így a hagyományos gépesített lövész elvek analóg, változtatások nélküli átültetése ezekre az új típusokra az alkalmazó csapatokat óhatatlanul számos rendkívül újszerű megoldás lehetőségétől fosztaná meg.

Ugyanakkor megfelelő szervezési környezetben és korszerű vezetési elvek érvényesítésével erre az új harcjármű-típusra alapozva korszerű, modulárisan, de egyúttal komplex képességekkel alkalmazható új gyalogsági csapatnem születhet meg.

Vajon megoldható-e az, hogy ez a gyalogsági csapatnem egyesítse magában a hagyományos gépesített lövész feladatok megoldására való képességet az aszimmetrikus hadviselésre való alkalmazhatósággal, különös tekintettel a beépített területen, önállóan tevékenykedő alegységek által végrehajtott városi harcra, vagy országvédelmi, illetve felkelésellenes/missziós küldetések során? Úgy vélem, hogy igen, ha a digitálizált gyalogsági harcjárművet (a továbbiakban DGYHJ) annak teljes személyi állományával együtt egy megbonthatatlan harcászati alapelemnek tekintjük és erre a szervezéskor és a fegyverzet tervezésekor is kiemelt figyelmet fordítunk.

A kulcselem megítélésem szerint a „autonóm szakasz” kötelék lehet, amelyben az egyes DGYHJ-ek önálló harci IoT („dolgok internete”) alrendszert alkotnának.

A német „System Panzergrenadier” elgondolás is hasonló elven alapul. Ugyanakkor az abban kiválasztott gyalogsági harcjármű deszant-befogadóképessége egyben a rendszer egyik korlátozó tényezője is, mivel véleményem szerint a hatfős gyalogsági elemből igazán hatékony manőver-tűzcsoportok nem alakíthatók.

A Bundeswehr Puma gyalogsági harcjárműve.

A kép forrása: https://www.kmweg.com/news-media/photos/image-material/detail/puma-02/

 

Az „autonóm szakasz” alapvetően a mozgó páncélozott támpontnak tekintett DGYHJ-ben, „nyeregben” tevékenykedve oldhatná meg a legtöbb harcfeladatot. A digitalizált harctéri környezet segítségével a szakaszparancsnok és az ő beosztott parancsnokai a korábbiaknál sokkalta nagyobb önállósággal és gyorsasággal, ebből eredően hatékonyabban vezethetnék az alegységeik harcát vagy egyéb feladataik végrehajtását.

 A szakasz gyalogsági elemei beépített területen, alacsony és közepes magasságú hegyvidéken, erdős vagy erősen átszeldelt terepen, illetve szilárd hagyományos ellenséges ellenállás esetén a DGYHJ-et elhagyva, de továbbra is azt saját „mozgó megerődített támpontjukként” kezelve, rugalmasan manőverező, tűzerős, pro-aktív (kezdeményező, azaz vadász) könnyűgyalogságot alkothatnának.

Tűztámogatási igény esetén első ütemben saját DGYHJ-eik hatékonyan támogathatnak őket (gépágyúval, automata gránátvetővel, fedélzeti irányított páncéltörő rakétákkal vagy különféle űrméretű fedélzeti géppuskákkal).

Amennyiben ennél is nagyobb tűzerőre lenne szükség, további szervezetszerű nehézfegyver- (aknavető, harckocsi és önjáró löveg) tűztámogatás állna rendelkezésükre század- és zászlóalj szinten, amelyet a századparancsnok jóváhagyásával akár az „autonóm szakaszok” parancsnokai közvetlenül is igényelhetnének.

Ezek az „autonóm szakaszok” egyenként egy szakaszparancsnoki rajból (1 DGYHJ), két manőver-félszakaszból (2-2 DGYHJ), egy támogató rajból (1 LGV HJ) és egy ellátó rajból (1 DGYHJ) állhatnának.

A szakaszparancsnoki raj egy DGYHJ-ben tevékenykedne, benne egy négyfős mesterlövész-felderítő osztaggal (két külön-külön is bevethető mesterlövész-felderítő tűzpár egy-egy rombolópuskával, valamint egy-egy gépkarabéllyal és cső alatti gránátvetővel, 2-2 fővel).

A két manőver-félszakasz két-két raja (11-11 fő) egyenkén a DGYHJ-re és két (1. és 2.) manőver-tűzcsoportra, azok pedig további két-két manőver-tűzpárra tagolódnának. A manőver-tűzcsoportok egy-egy beosztott katonája harctéri életmentő képességű katona lehetne.

1. manőver-tűzcsoport: 2 gépkarabély cső alatti gránátvetővel, 1 golyószóró, 1 gépkarabély
2. manőver-tűzcsoport: mint az 1. manőver-tűzcsoport.

Az 1. manőver-félszakasz parancsnoka az 1. raj parancsnoka, a 2. manőver-félszakasz parancsnoka a 3. raj parancsnoka. A tűzcsoportokat és tűzpárokat saját parancsnokaik vezethetnék.

A raj parancsnoka egyben a DGYHJ parancsnoka is, aki a DGYHJ-ből és a terepről is vezetheti saját tűzcsoportjait. Ha kiszáll a DGYHJ-ből, akkor annak parancsnoka addig a fegyverkezelő. A digitalizált harcvezetési környezetben valószínűleg könnyen megoldható az is, hogy a manőver-félszakaszok, rajok és tűzcsoportok vezetése gyorsan átruházható legyen, amennyiben ez szükséges.

A mobil HSN-tűzképesség (például RGW 110) tűzcsoport-szinten (vagyis DGYHJ-ként 2) szükséges lehet, rajoként pedig egy hordozható korszerű irányított páncéltörő rakétaindító és legalább kettő felderítő UAV. Az egyes DGYHJ-k számára egy-egy saját indítású manőverező lövedék (loitering munition) is nagyon hasznos lehet a kiemelt célpontok ellen.

A manőver-tűzcsoportban a gépkarabélyos katona kettős kiképzésű lehetne: alapból RGW 110 kezelő, aki a raj mobil irányított páncéltörő rakétavetőjét is kezelni tudja, de szükség esetén a DGYHJ-ben tárolt raj távcsöves puskával precíziós lövészként is bevethető.

A manőver-tűzpárok egyik tagjának cső alatti 40 mm-es gránátvetője növelhetné a tűzpár, illetve a tűzcsoport szervezetszerű tűzerejét.

Az alap DGYHJ egyik hátsó felső deszantnyílására felszerelve egy 360 fokban irányozható 40 mm-es automata gránátvető menetben is biztosíthatná a harcjárművet hátulról és oldalról az ellenséges gyalogság megközelítése vagy lesállás ellen 1500 méter távolságig.

A két manőver-félszakasz tehát gyalogharcban összesen négy raj nyolc tűzcsoportját (32 katonát) alkalmazhatna. Egy-egy manőver-félszakasz parancsnoka három tűzcsoporttal manőverezhetne, egy tűzcsoportot pedig saját tartalékában tarthatna.

A támogató raj egy összetett harctámogató eleme lehetne az autonóm szakasznak. A digitalizált gyalogsági harcjármű légvédelmi változatában (LGV DHJ) egy rohamutász-tűzcsoport (4 fő) is helyet kapna. Ez azért fontos, hogy a légi célok (repülőgépek, helikopterek, UAV-ok) elleni gépágyú- és irányított légvédelmi rakéta tűzerő és a műszaki harctámogató képesség szakaszszinten is delegálva legyen, mert véleményem szerint a mai harcászati környezetben ez a valódi önálló feladatvégrehajtás egyik alapfeltétele. Amennyiben a LGV HJ elsődleges (légi) céljai nem mutatkoznak, fedélzeti fegyverzetével további tűztartalékot, rohamutász-tűzcsoportjával pedig beavatkozó tartalékot képezne a szakaszparancsnok kezében.

Az ellátó raj azért lenne fontos, hogy az „autonóm szakasz” logisztikai szempontból is kevésbé legyen kiszolgáltatott az elöljáró parancsnokságoknak. Ez egy csökkentett (önvédelemre elegendő) saját lőszerjavadalmazású, logisztikai célokra átalakított „szállító” DGYHJ-vel szállítja a szakasz két intenzív ütközetnapra elegendő lőszer-, élelmiszer- és egészségügyianyag-javadalmazását, kiegészítve alapvető technikai javító-karbantartó képességgel. A raj egyik katonája felcser lenne.

Az „autonóm szakasz” létszáma a fentiek szerint:

• szakaszparancsnoki raj: (3+5) 8 fő

1. manőver-félszakasz (2 raj): 22 fő (6 fő DGYHJ kezelő +16 fő gyalogság 4 tűzcsoportban)
2. manőver-félszakasz (2 raj): 22 fő (6 fő DGYHJ kezelő +16 fő gyalogság 4 tűzcsoportban)

• támogató (lgv. + mű.) raj: (4+4) 8 fő
• ellátó raj: (3+2) 5 fő

Összesen: 65 fő, 6 DGYHJ, 1 LGV DHJ

Így minden szervezési szinten a tűzpártól az „autonóm szakaszig” kikülöníthető szervezetszerű manőver- és tűzerő tartalék, tovább rendelkezésre áll saját felderítő és műszaki képesség is.

A tűztámogatást moduláris szinten lehetne megoldani, vagyis az „autonóm szakasz” parancsnoka közvetlenül igényelhetne tűztámogatást az állandó jelleggel együttműködésre kijelölt (vagyis az egyes alegységek szintjén is összekovácsolt) század- vagy zászlóalj-támogató alegységektől (pl. önjáró aknavető szakasz, harckocsiszakasz, vagy önjáró tüzérüteg).

Az Egyesült Államok hadseregének M2A4 Bradley gyalogsági harcjárműve.

A kép forrása: https://asc.army.mil/web/wp-content/uploads/2018/10/Bradley-A4-2020-Weapon-Systems-Handbook-2048×1463.jpg

Az „autonóm szakasz” ilyen szervezettel és fegyverzettel a korábbi szervezési minták szerinti hagyományos század harcfeladatait is meghaladó képeségekkel rendelkezne, sokkal nagyobb saját tűzerővel, manőverezőképességgel, páncélvédelemmel, adatalapú harcvezetési önállósággal, de alacsonyabb létszámmal és kisebb összesített célfelülettel.

A szakaszok számára a logisztikai alapot a DGYHJ-ek szállítókapacitása jelenthetné, vagyis a teljes javadalmazás szerint bemálházott ellátmány két átlagos ütközetnapra elegendőnek kellene lenni, további két napra elegendő utánpótlást pedig az „autonóm szakaszok” ellátó raja szállítana. Így a szakaszok önerőből négynapi harcra lennének képesek. Üzem- és kenőanyag-utánpótlásra a DGYHJ-ek mintegy 500 km-es hatótávolsága miatt (ütközetnaponként 150 km üzemanyag-felhasználással számolva) a negyedik nap végén lenne szükség.

Ebben az „autonóm szakasz” szervezeti rendszerben a könnyűgyalogos (vadász) harceljárások szükség esetén egy időben is alkalmazhatók a páncélvédett és nagy tűzerejű páncélgránátos/páncélozott gyalogsági harceljárásokkal. Ezért a digitalizált gyalogsági harcjárműre alapozott új gyalogsági csapatnem elnevezéseként a „páncélozott vadász” elnevezés lenne a legcélszerűbb.

A BAE System által gyártott CV90 MkIV gyalogsági harcjármű.

A kép forrása: https://polygonjournal.com/wp-content/uploads/2022/06/Slovakia_selects_BAE_Systems_CV90_MkIV_as_its_new_infantry_fighting_vehicle_1.jpg

 

Egy páncélozott vadászszázad három „autonóm szakaszból” (összesen 3×6 DGYHJ és 3×1 LGV DHJ), századparancsnoki osztagból (2 parancsnoki változatú DGYHJ) és egy tűztámogató szakaszból (4 önjáró 120 mm-es aknavető) állhatna. Az „autonóm szakaszok” az utánpótlást négy naponként a századparancsnok koordinációja mellett saját ellátó rajukkal közvetlenül a zászlóalj ellátó („bázis”) századánál vételeznék, vagy ez utóbbi közvetlenül „rászállítana” a szakaszok számára kijelölt vételező helyekre.

A páncélozott vadászzászlóalj négy páncélozott vadászszázaddal rendelkezhetne (80 DGYHJ és 12 LGV DHJ, valamint 16 öj. av.). Emellett a zászlóalj

• egy nehézfegyver-századból (egy harckocsiszakasz 5 harckocsival, egy önjáró tüzérüteg 6 önjáró löveggel és egy légvédelmi szakasz 4 LGV DHJ-vel), valamint
• egy ellátó („bázis”) századból állhatna.

A zászlóaljparancsnoki törzsszakasz 4 parancsnoki változatú DGYHJ-ből és két LGV DHJ-ből, valamint a szükséges egyéb járművekből állna.

A zászlóaljparancsnok közvetlen alárendeltségében lenne továbbá egy páncélozott felderítőszakasz (3×2 felderítő változatú DGYHJ, összesen 42 fő, benne hat négyfős mesterlövész-felderítő osztag), egy műszaki szakasz és egy egészségügyi szakasz is.

Egy ilyen páncélozott vadászzászlóalj olyan állandó összfegyvernemi harci köteléket alkotna, amely akár alárendeltként dandárszervezetben, akár önállóan, akár egyes saját moduljait különféle összetételekben bevetve is hatékonyan tevékenykedhetne.