Ukrajna – a dogmák harca

Gondolatok a(z ukrán) harckocsik hatékony alkalmazásának lehetőségeiről

írta: Pánczél Mátyás

Az orosz-ukrán háború immáron a második évébe lépve megannyi tapasztalatot szolgáltatott a páncélos hadviselés terén, amelyek ugyan nem minden esetben kötelező érvényűek egy lehetséges konvencionális háborúra, azonban a jövő konfliktusaira nézve komoly dilemmákra sarkall(hat)ják a döntéshozókat. A nyugati páncélostechnika harcbavetésével, alkalmazásának körülményeiből és a már elszenvedett veszteségekből levonható tanulságok igencsak elgondolkodtatóak, egyben potenciális lehetőséget rejtenek a jövőbeli alkalmazáshoz és kiképzéshez.

Az orosz-ukrán konfliktus miatt sokan gondolják azt, hogy a harckocsi, mint harceszköz felett eljárt az idő, esetleg elavult és harcbavetése több problémával jár, mint eredménnyel…

(Egyik korábbi cikkemben bemutattam az orosz páncélosveszteségek lehetséges okait, amelyet itt érhetnek el: https://www.panczelosok.hu/elavult-a-harckocsi-pancelosvesztesegek-ukrajnaban, valamint egy elképzelést a nyugati páncélosok lehetséges ukrán alkalmazásáról, amelyet itt olvashatnak: https://www.panczelosok.hu/ragadozok-a-jegen. Emellett a téma megértésében további segítséget nyújthat ez az elemzés is: http://www.panczelosok.hu/paradigmavaltas-vagy-tipuscsere.)

Lentebb a publikusan elérhető információkból nyert hipotézisem olvasható!

Az ukrán haderő eddig megközelítőleg 70 darab nyugati harckocsit vett át [1], amelyek közül bizonyítottan a Leopard 2A4 és A6 altípusokat harcba is vetette. Az elérhető felvételek és elemzések tanúsága szerint is az ukrán alkalmazók nem tudták kihasználni a harckocsikban rejlő lehetőséget, így a velük elért harcászati eredmények csekélyek maradtak.

A következőkben kísérletet teszek arra, hogy bemutassam, mire van szükség a harckocsi sikeres alkalmazásához, elemezzem, mik lehetnek az ukrán páncélosveszteségek okai, valamint – egy kutató szemével, alternatív elképzelés keretében – hogyan lehetne eredményesen alkalmazni a harckocsikat, fókuszálva az orosz-ukrán háborúra.

Bevezető gyanánt – összefoglaló jelleggel – érdemes felsorolni azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják a harckocsi alkalmazásának hatékonyságát. Ezek megléte nélkül az alkalmazás nem tud kiteljesedni, így a harckocsi csapatok valóban nem tudják teljesíteni azokat a harcászati, hadműveleti és stratégiai elvárásokat, amelyek a fegyvernemet jellemzik.

1. Üzemeltetés

A NATO elvek szerint az üzemeltetés alatt minden olyan tevékenységet és infrastruktúrát értünk, amely a harckocsi teljes (béke és hadi) fenntartásához szükséges, a harckocsi teljes életciklusában, a rendszerbeállítástól a kivonásig, avagy az eszköz megsemmisítéséig (végleges leírásáig). A technikai kiszolgálások mellett ide értendők a különböző logisztikai tevékenységek (lőszer, üzem- és kenőanyagpótlás, szállítási feladatok stb.), a harc minden oldalú biztosítása (force protection), a kiképzéshez szükséges létesítmények és berendezések.

1a, Logisztika: a műveleti- és harcképesség fenntartásához elengedhetetlen tevékenység. Az ukrán ellátó alakulatoknak kiemelt figyelemmel szükséges ezen a téren is tevékenykedniük, hiszen a színes harcjárműpark miatt eltérő igényeket szükséges kiszolgálniuk, akár egy adott (al)egységen belül is, kiegészítve azzal, hogy az, az adott harctevékenység célkitűzéseivel összhangban is legyen. A szállítást úgy kell megszervezni, hogy térben és időben a megfelelő helyre és mennyiségben kerüljön az utánpótlás, azaz folyamatosan változó tényezőket felvonultató, tervező-, szervező- és végrehajtó munkát követel a logisztika. Ehhez komoly szakmai felkészültség és sokrétű, nagy mennyiségű logisztikus és járműpark szükséges. Itt fontos megjegyezni, hogy például a harckocsik szállítása – a korábbiakhoz képest megnövekedett tömegük miatt – további kihívásokat jelent.

1b, Technikai kiszolgálás: kiemelten fontos körülmény, hogy a nyugati technikát modern infrastruktúrával és magas szintű felkészültséggel szükséges kiszolgálni, amit nem lehet rövid idő alatt (egy-két hónap) elsajátítani. Az ukrán haderőnek ez gondolkodásmódváltást követelő tevékenység, amelyet ráadásul adoptálni szükséges a meglévő eljárásrendekhez, ami megjelenik már kezelői szinten is. A zajló háború miatt Ukrajna eltekinthet a béke infrastruktúra kialakításától (tárolóhelyek és rendszereik, kiképzőközpontok), azonban a telepített és a tábori javítóbázisok kiépítése elengedhetetlen. A tábori mobil állomás lehet egy konténer, ami harchelyzetben követi a harckocsikat és sátor, amit az arcvonal mögöttes területére telepítenek; ezek képesek kiszolgálni az adott alakulatra háruló F1-F4 szintet. A gyári javítókapacitással rendelkező bázist – az ukrán harckocsigyártási tapasztalat ellenére – alapvetően a harckocsit gyártó üzem szolgáltatja F5-F6 javítási szinten, akár kitelepüléssel, amennyiben a technikai és technológiai feltételek adottak. Jó példa a külön erre a célra épített javítóbázis Lengyelországban. (A javítási szintek megértéséhez példaként elmondható, hogy az F1 a napi technikai kiszolgálás, akár kezelői szinten; az F6 esetében a gyártó üzem szétszereli a harckocsit, megjavítja/cseréli az elhasznált alkatrészeket, majd összeszereli a járművet; az F4 – amit például egy javítózászlóalj, vagy logisztikai zászlóalj javítószázada végez – fődarabcserét jelent, de annak javítása nélkül; egy irányzóberendezés teljes cseréjét, amit megküldenek a gyárba javításra.) Mindkét javítási modul esetében fel kell készülni és el kell sajátítani a kis- és a nagy csereanyag módszertanát (Small Repair Unit – SRU, Large Repair Unit – LRU), amely a javítások volumenét, egyben rendszerét jelenti. Mindezekre azért van elengedhetetlenül szükség, mert a nyugati harckocsikat tervező és gyártó cégek a NATO rendszerébe tervezték az eszközöket, amely – a háború elhúzódásával egyre kevésbé, mégis – fundamentumában eltér a folyamatosan változó ukrán üzemeltetéstől. Mindezek mellett az adott cserék és javítások alkalmával dönteni szükséges arról, hogy azt műveleti területen, avagy az ipari kapacitással rendelkező javítóbázison tudják elvégezni úgy, hogy – lehetőség szerint – a korábban számvetett technikai harcértéken alapuló és megtervezett (had)műveleteket ne befolyásolja negatívan, így azok végrehajthatóak maradjanak, megőrizve a harctevékenység lendületét. Ezek megszervezése újabb logisztikai feladatokat ró az alkalmazóra, ami – ahogy fentebb tárgyaltuk – a harcképesség megőrzése végett elengedhetetlen. A veszteségek osztályozása szintén fontos feladat, hiszen a harckocsik különböző szinteken történő javítása elemző/értékelő, majd szervezési feladatokat testál az üzemeltetőre, annak tükrében, hogy F3-F6 szintű (könnyebben érthetően kis-, közép-, avagy nagy-) javítással javítható-e a harckocsi; az elvégezhető-e műveleti területen; ahhoz LRU, vagy SRU szükséges; az alkatrész rendelkezésre áll-e, az hogyan juttatható el a sérült harceszközig, avagy az hogyan vontatható/szállítható a javítás helyszínére? Természetesen sorolhatnánk a további kérdéseket, nem beszélve arról, hogy számos harcászati aspektusa is van, amiről később lesz szó.

1c, A harc minden oldalú biztosítása, az erők és a logisztika védelme; „force protection”: a harcbiztosítás műveleti képesség; célja, hogy a személyi állomány, (hadi)technika és felszerelés, létesítmények, információ, valamint a hadművelet sérülését (elvesztését) minimalizálja, ezzel megőrizve a csapatok harcképességét és cselekvési szabadságát. Feladata – a teljesség igénye nélkül – a folyamatos felderítés, az ellenség felderítése elleni intézkedések, légvédelem, fő közlekedési és logisztikai útvonalak biztosítása, hírtevékenység (stabilan működő, rejtett híradórendszer) és informatikai csatornák biztosítása, a műszaki támogató feladatok biztosítása, nyugvásbiztosítás, egészségügyi feladatok, meteorológiai tevékenység. Az ukrán haderőnek ez az egyik legnehezebben megvalósítható és elsajátítható rendszere, tekintettel arra, hogy ezt magas képzettség és tapasztalat, komoly technika jellemzi, amely részlegesen eltér az eddig alkalmazott, ukrán eljárásrendektől.

1d, Létesítmények és berendezések: noha a háború miatt az ukrán hadsereg eltekinthet a békében használt létesítmények építésétől, hosszú távon az egyik legfontosabb eleme az üzemeltetésnek. Mindannak ellenére, hogy a nyugati harceszközökre javarészt a küldő (NATO) ország vállalja a (ki- és át-) képzést, elengedhetetlen a kiképzési infrastruktúra kiépítése és az ehhez szükséges eszközök beszerzése. Mindezek nélkül határozottan csökken az elérni kívánt műveleti képesség, így a haderő harcképességének kialakítása nemcsak csorbul, hanem el is veszhet.

Bízom benne, a fentiekből kitűnik, hogy az üzemeltetés egy mérhetetlenül komplex feladatrendszer, ami nagyfokú szakmai felkészültséget, kiképzettséget (benne kiemelten infrastruktúrát) és komoly erőforrást igényel; ebből következően mindez egyszerűen nem tanulható meg rövid időn belül. Úgy gondolom, az ukrán hadsereg nem lesz képes a nyugati harckocsik üzemeltetésének teljes spektrumát elsajátítani a háború alatt.

Feltehetően a 33. Önálló Gépesített Dandár Leopard 2A6 harckocsijának technikai kiszolgálása.

Kép forrása: https://mil.in.ua/en/news/germany-withdraws-from-the-agreement-on-the-tank-repair-plant-construction-in-poland/

2. Kiképzés

A képzettség a harc- és műveleti képesség alapja, amelynek célja, hogy a különböző szintű kiképzések útján biztosítsa az elöljáró által meghatározott képességek elérését. Lényege nem más, minthogy a legrealisztikusabb módon felkészítse az állományt a harc sikeres megvívására (és a békefeladatok végrehajtására). E cikk kapcsán – leegyszerűsítve – a kiképzés kettő területéről ejtünk szót, a szintjeiről és a típusairól. A terjedelemre való tekintettel ebben a részben nem elemzem a parancsnoki képzést, arra lentebb, a kiképzés típusai és a harcászatot taglaló részeknél térek ki, más formában.

2a, A kiképzés szintjei: ahhoz, hogy egy (harckocsizó) katona – a kezelőszemélyzet egyik tagja – a tőle elvártak szerint legyen képes feladatainak az ellátására, négy szinten szükséges a kiképzésével foglalkozni:

a, alapkiképzés, ahol elsajátítja a katonai alapfogásokat (fogalmak, harcászat, tereptan stb.) és a lövészfegyverek kezelését.

b, A szakalapozó kiképzés során ismétli az alapkiképzéseken tanultakat, majd megtanulja a tervezett beosztásához szükséges ismereteket, a munkaterületén elhelyezett berendezések kezelését professzionális, egyben kiszolgálását (karbantartását) kezelői szinten; például egy irányzó a ballisztika és lőelméletet, a vezető a technikai kiszolgálás és szerkezettant, a töltőkezelő a lőkiképzés tárgyakra fókuszál, ezzel stabil alapot biztosítva a következő szintű képzéséhez.

c, A szakfelkészítés alatt olyan ismereteket sajátít el, amelyek a már megszerzett szaktudás mellett nélkülözhetetlenek a beosztásuk ellátásához. Megtanulja kezelni az ehhez szükséges eszközöket, valamint további másodlagos és harmadlagos képesítést szerez (például megtanulja a harckocsi tüzelőárok robbantását, az aknamentesítő készlet kiszolgálását, avagy kiegészíti tudását például a harctéri életmentő katona képzéssel is, de ide tartozik, hogy az irányzó elsajátítja a vezető alapfeladatait).

d, A kötelékkiképzés (összekovácsolás) célja, hogy az egyes kezelőszemélyzetek, majd kötelékek (alegységek) tevékenységét összehangolja, ezzel biztosítva a harceszközökben és az alkalmazott kötelékben rejlő harcászati lehetőségek kihasználását.

A fentiekből látható, hogy harckocsi bármely kezelőjének harcra történő felkészítése nem rövid idő. A további képességek elérése pedig időarányosan növekszik a kiképzés költségeivel együtt. Amennyiben a kiképzést lerövidítik, avagy egyes szintjeit elhagyják, úgy sérül a kezelő felkészültsége, azaz veszélyezteti az általa üzemeltetett harceszköz harcértékét, mivel képzetlenségénél fogva nem tudja kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

2b, A kiképzés típusai: a fenti kiképzési szintek minőségi végrehajtása nagyban függ az alkalmazott módszertől, technikától és berendezésektől. Minél élethűbb környezetbe tudja helyezni a kiképző a kiképzendő katonát, annál eredményesebb lesz az elérni kívánt képzettsége. Alapvetően két típust alkalmaznak a hadseregek; egyrészt a klasszikus elméleti oktatást, amely minden kiképzés alapja, nem elhagyható mérföldköve a tanításnak. Másrészt a gyakorlati foglalkozásokat, aminek számos módja létezik, a harceszköz statikus használata mellett a szimulátorokon át a kötelékben végrehajtott, harcászati gyakorlattal egybekötött éleslövészetig. Ennek kifejtésére e cikkben nem vállalkozom, ugyanakkor ki szeretném emelni a szimulációs kiképzés három területét, amelyek a modern oktatási elvek elengedhetetlen eszközei:

• 2b-1 az eszközszimulátor arra szolgál, hogy a kezelőket a kiképzés szempontjából előnyösen kialakított környezetben felkészítse a tervezett beosztásuk ellátására. Alapvetően a szakfelkészítés eszköze. Ilyen például a Leopard 2 Advanced Turret Trainer (Leopard 2 fejlett toronytrenazsör), ami egy valódi, de metszett és kiképzési célokra gyártott harckocsitorony, amelyben minden berendezés működik, vagy a STEEL BEAST rendszer, ami egy számítógépbe integrált, irányzók számára tervezett program, irányzótávcsővel és -tömbbel stb., amelynek segítségével szerteágazó szakfeladatokat szimulálhatnak.
• 2b-2 Valós szimulátor akkor kerül alkalmazásra, ha a kezelőszemélyzetek rendelkeznek szakfelkészítéssel, majd tervezett, a valós harctéri helyzeteket reprezentáló körülmények között, ugyanakkor lényegesen kedvezőbb kiképzési költség mellett stabilizálják az addig tanultakat. Alkalmas a harckocsi kezelőszemélyzetek és a kötelékek harcképességének fejlesztésére. Ekkor a harckocsi a kiképzési szintnek megfelelően van alkalmazva úgy, hogy akár minden(!) harcászati tényező megjelenhet a képzés során. Ilyen például a SAAB BT-46, ami egy harckocsikra szerelhető rendszer, kiegészülve egy központi, a kiképző által üzemeltetett vezérlővel, ahol a különböző (harc)helyzeteket tudja módosítani, egyben visszajelzést kap a képzés alatt álló harckocsikról.

• 2b-3 A konstruktív szimulátor alapvetően a parancsnoki- és a törzsmunka hatékonyságát fejleszti, tekintve egy olyan harcvezetési szimulátor, amely számtalan (harc)helyzetet képes produkálni, mindenfajta terepen és időjárási viszony mellett. Természetesen variálható a harcba vetett eszközök száma, fajtája, azaz képes több műveleti szinten kiszolgálni a parancsnoki munka területeit. Ilyen eszköz például a magyar MARCUS/MARS rendszer.

Látható, hogy az ukrán haderőnek, a nyugati technika beérkezésével új szemléletű kiképzési rendszerre szükséges átállnia. A régi is jó lehetne, azonban azt nem a nyugati haditechnikára dolgozták ki, emellett ugyanazt a tudásszintet elérni (azaz a képességet), ellentétben a korszerű kiképzési elvekkel és a szükséges berendezésekkel hosszabb ideig tart és költségesebb is. Tény, hogy utóbbiak beszerzése, majd használatának elsajátítása, valamint a meglévő kiképzésbe integrálása nagyon sok időt igényel. Emiatt is képzik az ukrán kezelőket a nyugati (NATO) országokban. A nyílt források tanúsága alapján vélelmezem, hogy az ukrán harckocsizók alapvetően szakalapozó kiképzést kapnak a nyugati országokban, ráadásul azok messze eltérnek egymástól, hiszen Németország 5 hét alatt készítette fel a Leopard 2A6 kezelőket, az Egyesült Államokban 22 hetes a kiképzés az Abrams-re. Nagyon fontos körülmény, hogy az ukrán hadsereg – a meglévő működési rendszere mellett – nem veheti csak úgy át bármelyik nyugati haderő tematikáját, infrastruktúrális- és eszközparkját, valamint kiképzési módszertanát, hanem ki kell dolgozni az ezekről szóló irányelveket, majd a szabályzatokat és normákat a saját lehetőségeik tükrében. Ukrajna nehéz helyzetben van, mivel a meglévő és a nyugati haditechnika kombinált, sikeres alkalmazásához szükséges harceljárásrendeket is ki kell dolgoznia, mivel csak úgy használható ki a harceszközökben rejlő tényleges kapacitás. Ezekből fakadóan tanulásra és tapasztalatra, illetve az ezt támogató, valamint ebből következő elemző/értékelő, majd kidolgozó munkára és kiképzésre lenne szüksége. És erre nincs ideje Ukrajnának.

Végezetül a kiképzés lényeges eleme az utánpótlás rendszere, azaz a tartalékosok felkészítése. Az elhúzódó orosz-ukrán háború ismételten, több ponton rávilágított a tartalékos rendszer jelentőségére, hiszen nem várhatjuk el egy, a bevonulása előtt polgári foglalkozású személytől – a kiképzés szintjeinek átugrásával –, hogy szinte azonnal, 5 hetes szakalapozó kiképzést követően Leopard 2 alkalmazóvá váljon! Általánosítva ugyan, de megközelítőleg ilyen helyzetben lehet most az ukrán hadsereg.

Challenger 2 harckocsi kiképzésen, feltehetően a 82. Légiszállítású Rohamdandár szervezetében.

Kép forrása: https://twitter.com/front_ukrainian/status/1683476820505554948/photo/1

3. Állománytábla

A harckocsikkal vívott sikeres harc egyik feltétele, hogy megfelelő kötelékben alkalmazzák őket, kiaknázva így a harckocsizó fegyvernem pusztító erejét. Ehhez szervezetszerű állománytábla biztosítja – több más mellett – az élőerőt és a haditechnikát. Ukrajna e tekintetben is rendkívül nehéz helyzetben van, tekintve az országvédelmi tervek adta keret lehetőségeihez mérten ki kell dolgozni azokat az állománytáblákat, ami a számos, eltérő (al)típusú harckocsi és azok kötelékébe sorolt, más harcjárművek legeredményesebb, együttes alkalmazását kínálja. A valóságban ez azt jelenti, hogy még a tervezés lehetősége is korlátozott volt a számukra, hiszen például a harckocsicsapatok alap harcászati alegysége a zászlóalj, ugyanakkor a felajánló államok egyike se küldött egyben NATO szervezési elveknek megfelelő létszámban (azaz homogén harckocsizászlóalj estében minimum 44 darab) harceszközt. Azok szakaszosan, 4–31 darabonként kerültek és várhatóan kerülnek leszállításra. Ebből fakadóan az ukrán parancsnokoknak két lehetősége volt: megvárják, amíg megérkeznek olyan mennyiségben a harckocsik (és az alkalmazáshoz szükséges, más harceszközök), hogy azokból összfegyvernemi szervezeti elemet tudjanak felállítani, avagy a harckocsik beérkezésének ütemében szervezik a különböző kötelékeket. Az elérhető felvételekből úgy tűnik, hogy egy vegyes megoldást választottak, hiszen szükségük van a harckocsikra, azonban azok száma miatt egyelőre vegyes kötelékbe, egyfajta páncélos különítményekbe sorolták be őket, feladatuk alapján. Tudomásom szerint az eddig beérkezett Leopard 2 harckocsikat egységesen az ukrán 33. Önálló Gépesített Dandárba sorolták be, együttes, egységszintű alkalmazásukról azonban nem kaptunk hírt. A Challenger 2 harckocsik (a német Marder 1A3 gyalogsági harcjárművek mellett) az ukrán 82. Légiszállítású Rohamdandár (Air Assault Brigade) harcértékét erősítik. Ezek mellett kiemelten lényeges tényező, hogy a harckocsik mellé rendelt, más harcjárművek képesek-e az adott harckocsi(típus) harcát ténylegesen támogatni, azaz rendelkeznek-e a sikeres együttműködéshez szükséges harcászat-technikai tulajdonságokkal. Amennyiben nem, úgy értelmetlen a harckocsik mellé sorolni őket az állománytáblában. Úgy tűnik, az Ukrajnának küldött harckocsik egy részét harcba vetették, ugyanakkor jelentős részük tartalékban maradt; feltehetően a kiképzést folytatják velük, illetve – ahogy a hadműveleti helyzet engedi – bevárják a még érkező haditechnikát, hogy magasabb technikai harcértékű kötelékeket szervezzenek belőlük.

A fentiek után vizsgáljuk meg, hogy a rendelkezésre álló erőforrások tekintetében milyen harckocsikat tartalmazó kötelékeket tudnának felállítani az ukrán csapatok:

3a, (Homogén szervezésű) harckocsizászlóalj: harcászati alapkötelék, felállításához – NATO elvek szerint – minimum 44, az ex-szovjet szervezés alapján 31 darab harckocsi, emellett minimum 6 darab (gyalogsági) harcjármű és számos (főként harcbiztosító feladatokat kiszolgáló) harc- és gépjármű szükséges. Előnye, hogy konvencionális, összhaderőnemi együttműködés és összfegyvernemi alkalmazási elvek mellett nagy manőverezőképességű, komoly csapásmérő erő; hátránya, hogy sikeréhez nagyfokú felkészültség és kiszolgálás szükséges. Több szempontból úgy gondolom, jelenleg az ukrán hadseregnek nem célszerű homogén harckocsizászlóaljat felállítania. Egyrészt be kéne várnia a megfelelő mennyiségű harceszközt és gépjárművet, amire tényleges kiképzettsége van az állománynak, majd azokat csak az összekovácsolást követően tudná harcba vetni. Erre se idő, se lehetőség nincs igazán. Másrészt az orosz-ukrán konfliktus eddigi tapasztalatai alapján a harckocsizászlóaljak harcászati sikerei igen korlátozottak. Amennyiben nem változnak az eddigi harceljárások és erre törekvés sem lesz, akkor nem a legmegfelelőbb választás.

3b, (Vegyes szervezésű) harckocsikat tartalmazó, vegyes kötelékek, például cavalry század: összfegyvernemi, zászlóalj erejű, felderítő páncélos alapkötelék, amelynek állományába kettő gyalogsági (felderítő) harcjárműszázad és egy harckocsiszázad tartozik, minimális, a működéshez szükséges gépjárműparkkal. Előnye, hogy megfelelő alkalmazás mellett – kiemeleten a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusra kivetítve – kiemelkedő eredményeket elérve tevékenykedhetne; hátránya, hogy az egyik legmagasabb harcászati felkészültséget és együttműködést követeli a sikeres működése. Véleményem szerint, mindannak ellenére, hogy az orosz-ukrán, jelenlegi „állóháború” feloldásának egyik legjobb köteléke lehetne, az ukrán hadsereg nincs felkészülve a sikeres alkalmazásra, se harcászati, se üzemeltetési, se kiképzettségi szempontból és ideje sem lesz mindezeket elsajátítani rövid időn belül. Tekintve, ezt a formációt harci helikopterek támogatják, amivel nem igazán rendelkezik az ukrán haderő, egy módosított változatában, önjáró tüzérséggel viszont működhetne. A német mintára felállított páncélos felderítőzászlóalj talán könnyebben elérhető az ukrán hadseregnek, azonban az alkalmazói és üzemeltetési kihívások itt is ugyanúgy érvényesülnének.

3c-1, (Feladatorientált) harccsoport: összfegyvernemi, adott harcfeladat(sorozatra), akár több egység állományából megalakított, minimum zászlóalj erejű kötelék, amelynek nem minden esetben a harckocsi a fő csapásmérő ereje. Állományába a harcfeladat értelmében harckocsi-, gépesített lövész-, felderítő-, lehetőség szerint önjáró tüzér-, valamint harcbiztosító (force protection) alegységek és több harckocsielhárító csoport (anti-tank fire team) tartozik. Előnye, hogy adott harcfeladatra a legalkalmasabb és legerősebb összfegyvernemi kötelék; hátránya, hogy harcvezetése és üzemeltetése nagyon összetett, emellett a sikeres alkalmazásának a kulcsa a kiképzett kezelőkben rejlik, ezért minden szinten felkészültséget követel. Úgy vélem, az ukrán hadsereg a jelenlegi helyzetében nem képes ilyen csapásmérő erőt kiállítani. Az „állóháború” feloldásának egyik kulcsa lehetne több ilyen harccsoport felállítása és (egymással, illetve az összhaderőnemi kötelékekkel történő) együttműködése.

3c-2, Alkalmi kötelék: adott harcfeladatra összeállított csoportosítás, amelynek egyik eleme lehet harckocsialegység. Nem minden esetben összfegyvernemi kötelék. Alapvetően egység/alegység állományából szervezik. Előnye, hogy a harcparancsban meghatározott célok szerint alakítható a felépítése; hátránya, hogy nincs saját alárendeltségű támogatása (tűztámogatás és harcbiztosítás), ereje miatt korlátozott az elérni kívánt eredmény. Azt gondolom, az ukrán hadsereg részére – a jelenleg fennálló lehetőségek tükrében – ez az egyik leginkább alkalmazható kötelék. Mivel korlátozott Ukrajna mozgástere (leginkább az állomány és a technikai) harcértéke növelése terén, valamint az orosz-ukrán háború jelenlegi (hadműveleti) helyzete nem kedvez a nagy manőverezéssel szétbontakozó összfegyvernemi kötelékeknek, így az ilyen csoportosítások jelenthetik azt a lehetőséget, amivel fent tudják tartani az elért eredményeket, tekintve, úgy vélem, az ukrán hadsereg jelenleg nem alkalmas hadműveleti szintű, sikeres támadótevékenység végrehajtására.

3d, Hadműveleti tartalék: a sikeres harc megvívásához, a manőverező- és pusztítóképesség fenntartásához szükséges erő, amely adott harcászati (hadműveleti) helyzetben, a megfelelő pillanatban bevetve döntő szereppel bírhat. Mindannak ellenére, hogy az ukrán hadsereg nem rendelkezik elegendő számú harckocsival (és más harcjárművel), tartalékot – harcászati szinten is – képezni kell. Ez már önmagában determinálja a főerő lehetőségeit, ekképp Ukrajna ezen a téren is problémákkal küzd a már többször említett okok miatt.

3e, Veszteségpótlás: a pusztító képesség és a technikai harcérték fenntartása céljából, a bevetett és megsemmisített (véglegesen leírt) harckocsik pótlása elengedhetetlen. Úgy vélem, az ukrán hadsereg nem rendelkezik a veszteségek pótlásához szükséges harckocsimennyiséggel, mivel a nyugati dotáció keretében átvett harceszközöket – a lehetőségeikhez mérten – harcba is vetik. Ebből adódóan a megsemmisült harceszközök pótlása az újabb szállítmányokból származik, így újabb kötelékeket nem tudnak felállítani. Tény azonban, hogy az első Leopard 2A4 harckocsik elindultak (és remélhetően meg is érkeztek) Lengyelországba javításra, így a javítókapacitás kiaknázásának lehetősége is elkezdődött. Magától értetődik, hogy amennyiben a páncélosveszteség nagyobb mértékű, mint az utánpótlás (lásd, 2023. áprilisig az orosz hadsereg 150 darab harckocsiveszteség/hónap – 30 darab pótlása/hónap), akkor az aránytalanságból adódó harcértékcsökkenés miatt megtörik a harccselekmény lendülete, így a siker kifejlesztése elmarad.

Az ukrán hadsereg bajban van. Harcjárműparkja és az arra kiképzett kezelők létszáma egyelőre egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy a legeredményesebbnek ítélt állománytáblával állíthassa fel kötelékeit, ebből fakadóan a harc sikeres folytatása is veszélybe kerülhet.

Sérült ukrán Leopard 2A4 Gliwice városban, ahol a lengyel javítóközpontot felállították.

Kép forrása: https://twitter.com/Forbes/status/1686270598253568000/photo/1

4. Harcászat:

Mielőtt elemeznénk az ukrán harcászat lehetőségeit, érdemes néhány gondolatban összefoglalni az orosz-ukrán háború jelenlegi (a kézirat lezárásakor, 2023. augusztus 17-én tapasztalható) hadműveleti helyzetét. Az orosz csapatok ellenőrzésük alatt tartják Ukrajna keleti és dél-keleti területeit (szinte teljes Luhanszk közigazgatási területet [magyar olvasatban megyét]; Doneck megyét a Bahmut – Doneck; Zaporizzsja megyét a Vuledar – Orihív vonalon és Herszon megye déli részét, Herszon városig). Az orosz haderő jelenleg mélységben kiépített, több öves védelmi rendszert telepített, főként Ukrajna déli részén; a teljes arcvonalszakaszon alacsony intenzitású, de aktív védelmi harcokat folytat, kedvező feltételeket teremtve egy esetleges ellentámadáshoz, illetve alapot biztosítva az elfoglalt területek által egy előnyös béketárgyaláshoz. Az ukrán hadsereg több ponton támad, kisebb harcászati sikereket elérve ugyan, azonban ennek hadműveleti kifejlesztése még nem történt meg.

Úgy gondolom, az ukrán csapatok egyik terve, hogy (kiegészítő támadásokkal támogatva) kettévágva az orosz védelmet kijutnak Marjupolba, ahonnan a siker kifejlesztése érdekében fő irányként a Krím-félszigetet, másodlagos irányként Dombasz és Luhanszk megyéket foglalnák vissza. Mivel az orosz védelem mélységben kiépített Ukrajna déli részén, így ezt a fő áttörést leginkább Zaporizzsja megye keleti részéből lenne a legcélszerűbb megindítani. Véleményem szerint a jelenlegi – Zaporizzsjában végrehajtott, harcászati szintű – támadások az orosz erők lekötésére, esetleges átcsoportosítására, egyben felmérésére irányul, azonban a fentebb vázolt hadműveleti tervvel azonos méretű mozzanat végrehajtásához jelenleg nem rendelkezik az ukrán hadsereg elégséges számú haditechnikai eszközzel, valamint – az alkalmazásukhoz is megfelelően kiképzett – élőerővel. Erre leghamarabb szeptembertől kerülhet sor; ekkorra várható az amerikai Abrams-ek és további haditechnikai eszközök – közöttük repülőgépek – beérkezése, valamint a már leszállított harceszközökre a kiképzés befejezése. Amennyiben az ukrán külpolitika képes rá, akkor lehetőséget teremt, hogy a korábban ígéretként felajánlott Leopard 1 harckocsik egy részét is leszállíttassa addig, további harci repülőgépeket kérjen, valamint olyan eszközöket, amelyek erősítik a harcbiztosítást.

Leginkább a kiépített orosz védelmi rendszer miatt a páncélos harcászatnak kevésbé kedveznek a dél ukrán területek, nagyobb manőverekre a keleti országrészben nyílhat lehetőség.

Az ukrán hadsereg harcászatának elemzésekor az egyik legrelevánsabb faktor a kiképzett – leginkább a beosztotti (zászlóaljszinttől alacsonyabb) – parancsnoki állomány vizsgálata. Ez azért is fontos, mivel a lehetőségek – azaz a fentebb tárgyalt hadműveleti helyzet és az elégtelen mennyiségű harcjárműpark – miatt a nagy erejű, összfegyvernemi kötelékekkel végrehajtott manőverezés nem alkalmazott jelenleg az orosz-ukrán konfliktusban, emiatt sokszor egymástól függetlenül tevékenykedő, kisméretű csoportosítások harcolnak, így az egyes alegységparancsnokok (egészen a harcjárműparancsnokokig bezáróan) harcászati tudása, helyzetfelismerő- és döntéshozatali képessége kiemelten fontos.

Az eddigiekben vázolni próbáltam, mire van szükség ahhoz, hogy a harckocsi sikeresen alkalmazható legyen, azonban a fentiek mit sem érnek, ha a vezetésükre, azaz az alkalmazásukra kijelölt parancsnoki állomány harcászati felkészültsége hiányos, nem megfelelő. Márpedig azt látjuk, hogy a nyugati harckocsikkal végrehajtott harcfeladatok jelentős részénél a parancsnoki állomány kudarcot vallott. Ennek elsődleges okának azt tartom, hogy a még aktív, a háború megindulása óta erősen redukálódott, tapasztalt harckocsi alegységparancsnokok továbbra is az ex-szovjet technikán szolgálnak, a fiatalabb, képzetlenebb katonák kerültek a nyugati harckocsikra. Azt látni, hogy kiképzésük hiányos, mindössze szakalapozó felkészítésen vehettek részt, kötelékkiképzésük részleges. Emellett úgy gondolom, hogy a nyugaton kiképzett harckocsizók nem azonos kötelékben teljesítenek szolgálatot, így az ott, esetlegesen végrehajtott összekovácsolás hamvába is holt. A harckocsi (raj)- és magasabb beosztású parancsnokok nem ismerik, így nem is tudják kihasználni a nyugati harckocsik erényeit. Természetesen bizonyosan van rátermett, ügyes kötelékparancsnok és kiképzett állománya mindkét oldalon, azonban az eddig napvilágot látott felvételek tanúsága szerint az alapvető harcászati tudással sem rendelkeznek az ukrán alkalmazók. Hangsúlyozni szeretném, hogy a harctapasztalat nem egyenlő a kiképzettséggel! A kettő együttes megléte növeli a műveleti képességet. A későbbiekben tárgyalni kívánt harcászati eset nagyon is rávilágít erre.

Az eredményes parancsnokok képzése releváns része a kiképzésnek. Ahhoz, hogy a megfelelő műveleti képességi szintet elérje egy parancsnok, ahhoz alapvetően három tényezőnek szükséges érvényesülnie:

• professzionálisan ismernie és kezelnie szükséges a technikát, amin szolgál (valamint az alárendeltségében lévő további járművek alapvető harcászat-technikai kapacitásával tisztában kell lennie);
• harcászati szempontból ismerje és alkalmazni tudja a rábízott köteléket;
• az alárendeltségében lévő haditechnikai eszközök képesek legyenek a harcfeladat végrehajtására.

A fentiek tükrében kísérletet teszek az egyik legismertebb, a közösségi médiában is vezető helyen szerepelt harccselekmény rövid elemzésére. Feltehetően 2023. június 7-én, vagy 8-án, Zaporizzsja megyében található Mala Tokmacska körzetében, attól délre egy Leopard 2 harckocsikból, M2A2 ODS-SA Bradley gyalogsági-, M113 páncélozott szállító- és BMR-2 aknamentesítő (valamint további) harcjárművekből álló páncélos kötelék szenvedett súlyos veszteségeket… [2]

Mindezek előtt szükséges szót ejtenünk néhány fontos tényezőről, amelyek elengedhetetlenek egy-egy fénykép, vagy kisfilm elemzésekor! Egy felvétel nem ad átfogó képet, így törekedni szükséges minél több fénykép/film elemzésére ugyanarról a helyzetről. Ne várjuk, hogy egy szétbontakozott összfegyvernemi köteléket láthatunk egyetlen felvételen, hiszen egy kamerával vagy drónnal nem igazán lehetséges a teljes alegységet mutatni az objektív korlátozott látószöge, a terepkihasználás és a harcászati tényezők miatt. Amennyiben mégis egyben látjuk őket, akkor a harcászati helyzet, vagy a harcvezetés miatt igazán komoly gond adódott. Tehát a fénykép, kisfilm alapján – nagy valószínűséggel – nem ismerjük a teljes kötelék erejét, nem ismerjük annak harcfeladatát, harcbiztosító állományát és az elöljáró egységének (alegységének) céljait. Nem halljuk a rádióforgalmazást és nem ismerjük az ellenség tevékenységét sem. Márpedig a fentiek elengedhetetlenek komolyabb szakmai elemző/értékelő munka elvégzésére, hiányukban az elemző tudása alapján mindössze egy elképzelés állítható fel. Nem beszélve arról a szomorú tényről sem, hogy a képek utólag szerkeszthetők, azaz manipulálhatók. Ekként érdemes kezelni a felvételeket…

Kép forrása: https://www.reuters.com/world/europe/russia-awards-medals-after-claiming-hits-leopard-tanks-us-bradleys-ukraine-2023-06-11/

Kép forrása: https://www.reuters.com/world/europe/russia-awards-medals-after-claiming-hits-leopard-tanks-us-bradleys-ukraine-2023-06-11/

A fenti, minden bizonnyal drónnal készült felvételeken egy ukrán páncélos kötelék maradványa, 1 Leopard 2A6 harckocsi, 9 M2A2 ODS-SA Bradley gyalogsági harcjármű és 1 BMR-2 aknamentesítő harcjármű látható, amelyek mindegyike – valamilyen szinten – rongálódott. Három darab M2A2 ODS-SA Bradley bizonyosan megsemmisült, a többi harcjármű feltételezhetően javítható maradt.

A fenti kettő felvételt a Reuters közölte honlapján, így gondolhatnánk, hogy azok valósak. Azonban a közösségi médiában rengeteg fotó és film jelent meg ugyanarról a helyszínről, például az alábbiak.

Kép forrása: https://twitter.com/oryxspioenkop/status/1667152804719337475/photo/1

Noha ez a cikk nem próbálja felidézni generációm gyermekkorának egyik kedvenc „Füles magazin” játékát, a „Keresd a különbséget a két fotó között!”, azonban nyilvánvaló, hogy az utóbbi felvételről pont a megsemmisített Bradley-k hiányoznak! Az, hogy kinek az érdeke egy ilyen manipuláció, nem kérdéses; ugyanakkor fennáll az esélye, hogy az orosz csatornáról vett fényképeken egy későbbi időpontban dokumentált helyzet látható. Ezt azonban további felvételek nem igazolták. Ezek alapján az utóbbi felvételt veszem alapul, amelyen a további 4 darab M2A2 ODS-SA Bradley nem látható – ahogy a következő képeken szintén megfigyelhető – és azt elemzem.

Kép forrása: https://twitter.com/RALee85/status/1667205417695363075/photo/1

Röviden összefoglalva, az elérhető és számomra hiteles felvételek tanúsága szerint [3] azt gondolom, ez az ukrán kötelék (amelynek harcértéke nagyobb, mint a fenti fényképeken látható), feltehetően a 33. Önálló Gépesített Dandár (Leopard 2A6) és a 47. Rohamdandár (M2A2 ODS-SA Bradley) állományából szerveződött, majd harcfeladatot kapott, hogy a nevezett egységek által felállított csoportosításokkal együttműködve derítse fel, majd lehetőség szerint semmisítse meg a műveleti területében elhelyezkedő, ellenséges orosz erőket. Tekintettel a kiépített orosz védelemre és a kötelék erejére, nem hiszem, hogy a siker komolyabb kifejlesztésére utasították volna őket. A harcfeladat végrehajtása, egyben eredménye katasztrofális vereséggel zárult; számos harcjármű rongálódott, amelyeket kezelőik elhagytak. A csoportosítás harcképességét elvesztette, lendülete megtört, így feladatát nem hajtotta végre. Ennek okának a harcvezetés és a kötelék technikai harcértékének hiányosságait tartom.

Mindannak ellenére, hogy a történteket nagyon sok aspektusból lehet elemezni, a következőkben a páncélos hadviselés tekintetében írnék – összefoglaló jelleggel – elképzeléseimről, magyarázatot adva fenti állításaimra.

4-1. A harcászati helyzet röviden:

Mala Tokmacska (Orehov várostól délkeletre, megközelítőleg 1,5 km-re található település) vonzáskörzete feltehetően az ukrán 33. Önálló Gépesített Dandár és/vagy a 47. Rohamdandár műveleti területe. A több lépcsőben, mélységben kiépített orosz védelmi vonalak a településtől délre, megközelítőleg 5-10 km-re kezdődnek; ezen a területen erős, telepített és irányított robbanó műszaki zárral és akadályokkal, pontos lőelemekkel rendelkező, azaz belőtt tüzérséggel megerősített és részlegesen egybefüggő az orosz védelmi rendszer. Nyílt források hiányában a védelmi vonal(ak) pontos terepszakasza nem ismert. A terület domborzata uralkodóan sík, mesterséges erdősávokkal, akadályt képező folyamok (a tervezett támadás irányába) nincsenek, így a terület magában kiváló lehet a gépesített hadviselés előnyeinek részleges kiaknázásához. Délkeleti irányban a településen átmenő T08-15 számú, szilárd burkolatú út köti össze Mala Tokmacskát Orehovval. Ettől az úttól délre, megközelítőleg 2 km-re, párhuzamosan fut a szilárd burkolatú, H08 (T08-03) számú út.

Az ukrán erők itt indítottak déli irányban támadást egy páncélos különítménnyel, amely több csoportosításból állt.

4-2. A szemben álló erők:

Természetesen nincs nyílt forrásból származó pontos adat a harcoló felek tényleges harcértékéről. Az ukrán dandárok harcértéke nem ismert, ugyanakkor feltételezhető, hogy az Ukrajnának átadott Leopard 2 harckocsik jelentős része a 33. Önálló Gépesített Dandár, az M2A2 ODS-SA Bradley-k a 47. Rohamdandár állományába kerültek. A kezelők kiképzettsége – véleményem szerint – szakalapozó szinten volt. A bevetett harcbiztosító erők nem ismertek, mindössze néhány (harc)jármű látható a felvételeken, amelyek pontos feladata nem ismert. A Mala Tokmacska melletti, elemzett páncélos támadó csoportosítás feltehetően 12-15 harcjárműből állt (Leopard 2A4 és A6 harckocsik, M2A2 ODS-SA Bradley gyalogsági-, M113 páncélozott szállító-, IMR-2 aknamentesítő-, valamint harctámogató harcjárművek és járművek). A bemutatott fényképfelvételek kapcsán bizonyosan megfigyelhető 1 darab Leopard 2A6 harckocsi, 4 darab M2A2 ODS-SA Bradley, gyalogsági- és egy IMR-2 aknamentesítő harcjármű.

4-3. A lehetséges harcfeladat:

Úgy gondolom, ennek a páncélos csoportosításnak a harcfeladata, az egysége műveleti területén elhelyezkedő, támadó csoportosításokkal együttműködve az orosz erők megtámadása és pusztítása, lehetőség szerint megsemmisítése, a harc kikényszerítése, azaz manöverező harcfelderítés lehetett. Tekintve a nevezett két dandár tartalékát, a kötelék eredményes támadása esetén a siker kifejlesztése az elfoglalt terepszakasz megtartása mellett, kedvező feltételek esetén további betörésekkel gyengíteni az orosz védelmet, majd berendezkedni védelemre.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez a támadó tevékenység része lehetet egy olyan műveletnek, amelynek végső célja például egy Tokmak irányába történő koncentrált támadás, aminek sikeres kifejlesztése Melitopol elfoglalása lett volna (fontos közlekedési csomópont, egyben igazolt „partizántevékenység” figyelhető meg vonzáskörzetében), így a védelem áttörése eredményekkel kecsegtetett. Azonban figyelemmel a bevezetőben tárgyalt, a sikeres páncélos harctevékenységhez szükséges feltételekre, véleményem szerint az ukrán hadsereg rendelkezésére álló lehetőségek ezt egyelőre nem engedték.

4-4. A harccselekmény lefolyása:

Tekintettel a vizsgált terepszakasz hosszú ideje statikus, kiépített védelemmel rendelkező státuszára, az ukrán csapatok minden bizonnyal rendelkeztek a támadás megindításához szükséges felderítési adatokkal. Azt vélelmezem, hogy a mozzanat megindulását támogatta ugyan tüzérség, de folyamatos, mélységben is végrehajtott tűz-, valamint légicsapásokkal nem volt erősítve a támadás. A páncélos különítmény gyülekezési-, valamint megindulási terepszakasza és ideje nem ismert, ahogy az adatok hiánya miatt az előrenyomulási tengelye sem. Ami a felvételeken megfigyelhető, hogy a mesterséges erdősávok takarását kihasználva, azoktól mintegy 20-50 méternyire a mezőn, oszlopban vonult az ukrán kötelék, megközelítőleg 10-15 méteres távközökkel, majd a feltételezett orosz védelem határához érve a műszaki (aknamentesítő) harcjárműve(ke)t az élre küldve folytatta előrenyomulását. A szárnyak védelméről nincs tudomásunk, de vélelmezhető, hogy egymást biztosították a párhuzamosan felvonuló oszlopok, avagy egy-egy többfeladatú kerekes harcjármű hajtotta azt végre. Az orosz védelem drónmegfigyelői felfedezték a csoportosulást. Nem tisztázott, hogy ez egy esetleges aknarobbanás miatt következett-e be, ugyanakkor ez a legvalószínűbb. Nem igazolt, hogy harci helikopter, irányított akna, vagy páncéltörő rakétatámadás érte volna az oszlopot, azonban ezek esélye fennáll. A felfedezett oszlopot tüzérségi csapás érte, amelynek eredményeként a támadás megállt, lendülete megtört, majd véglegesen elakadt; a kezelők elhagyták harcjárműveiket. A felvételek alapján vélelmezhető, hogy a tűzcsapásokat követően az orosz csapatok közvetlen tűzzel is felvették a kapcsolatot az ukrán támadókkal. Azok az ukrán harcjárművek, amelyek mobilitásukat megőrizték, visszavonultak, javarészt az addigi felvonulási menetszakaszon. Az orosz csapatok nem használták ki a támadás összeomlását, ellenlökést nem hajtottak végre. Az ütközet az ukrán csapatok vereségével ért véget.

4-5. Veszteségek:

Tekintve az orosz híradások kétes megbízhatóságát (azaz láttunk már képszerkesztővel módosított felvételeket kilőtt ukrán használatú, nyugati harckocsiról), ismét csak feltételezni lehet a veszteségeket.  A képek és filmek tanúsága szerint 1 darab Leopard 2A4 harckocsi és 2 darab M2A2 ODS-SA Bradley megsemmisült; 1 darab Leopard 2A6 harckocsi, 2 darab M2A2 ODS-SA Bradley, 3 darab M113 megrongálódott. Számos harcjárművet – köztük 1 darab BMR-2 aknamentesítő harcjárművet – a kezelőik elhagytak. Az élen haladó műszaki/aknamentesítő harcjármű sorsa – számomra hiteles forrás hiányában – ismeretlen. Igazán nem is az említett (vélelmezhető) veszteségek az elgondolkodtatóak, hanem az, ahogy alkalmazták a haditechnikát az ukránok. Ukrajnának minden harcjárműre és katonára szüksége van, így szinte érthetetlen, hogy ennyire felkészületlenül támadtak az ukrán csapatok, ezzel önmaguknak okozva érzékeny veszteségeket.

4-6. Következtetés:

A bemutatott harccselekmény tökéletesen reprezentálja, hogy hiába képzik az ukrán katonákat a nyugati hadseregek, azok eredményei nincsenek megszilárdulva, egyben alacsony szinten állnak és az egykori szovjet felfogás egyértelműen kitűnik az alkalmazott harcászat alapján. Látható, hogy a kikényszerített támadás, az egykori szovjet érában szocializálódott, magasabb beosztású ukrán parancsnokok utasításai alapján, gyenge kiképzettséggel bíró alegységparancsnokok és kezelők bevetése milyen kudarcot eredményeznek.

Mindannak ellenére, hogy nem ismerjük a pontos harcparancso(ka)t, az szinte bizonyos, hogy megfelelő felderítési adatokkal rendelkeztek az ukrán magasabb parancsnokok, a támadás előkészítése mégis több szempontból hiányos volt, nem volt biztosítva a támadás sikeréhez minden elem és haditechnikai eszköz. Joggal merül fel a kérdés, hogy a katonának kötelessége végrehajtani a támadási parancsot, azonban ne feledjük, hogy egy támadást akár csak tűzzel is végre lehet hajtani. Manőverrel végrehajtott támadás esetén az előkészítés – köztük kiemelten a harcbiztosítás – elengedhetetlen. A felvételek alapján ez részlegesen és alacsony hatásfokon valósult meg. Az ukránok tapasztaltak és eredményesek a drónfelderítés terén, mégsem sikerült a támadás során ezt kamatoztatni. Nyílt forrásokból nem derül ki, hogy a tüzérségi tűztámogatás rendszere miként épült fel a támadás során, azonban amikor tüzet nyitottak az ukrán Bradley-k, nem volt látható támogató tüzérségi tűzcsapás ukrán részről.

Harcászati szinten nézve, a felvonulás során – mindannak ellenére, hogy az ukrán alegységparancsnokok tisztában voltak vele, az orosz tüzérség hatásos lőtávolságán belül vannak – az oszlopmenetben a távközök nagyon rövidek (10-12 méter) voltak. Érthető, hogy a robbanó műszaki zárak (aknák) miatt oszlopban haladtak, azonban az első tűzcsapást követően több harcvezetési hibát is láthattunk. A legfontosabb, hogy a harctevékenység lendülete megtört, az oszlop megállt. Ez az ütközet egyik döntő pillanata volt, hiszen a tétlenség a legrosszabb választása a parancsnoknak. A kezdeményezés fenntartása érdekében dönthetett volna akár a támadás folytatásáról, a szétbontakozásról, védelem kialakításáról, a teljes visszavonulásról, egy adott terepszakaszra történő visszavonulásról, ahol akár védelmi pozícióba, újrarendeződésre, vagy egy újbóli támadás megindítására ad utasítást. Nem láttunk ilyet. Itt volt megfigyelhető leginkább, hogy az ukrán alegységparancsnokok helyzetfelismerő- és döntéshozatali képessége és harcászati felkészültsége valójában milyen szinten áll. A támadásban részt vett alegység összekovácsoltságának hiánya szintén szembetűnő volt. A BMR-2 aknamentesítő harcjármű kihasználatlansága szintén kérdéseket vet fel, illetve rávilágít arra, hogy a harcászat-technikailag elavultabb harcjármű milyen negatívan hathat ki a harctevékenységre, hiszen mozgékonysága (menetsebessége) alacsony, így hozzá szükséges igazodnia az alakzatnak, ami a lendület elvesztését indikálhatja. A harcjárművek kezelői nem egységesen kezelték a helyzetet, amiből látszik, hogy kiképzési szintjeik és tapasztalataik jelentősen eltértek egymástól. Mindössze egy Bradley vette fel a harcot az orosz csapatokkal, azonban annak eredményét a felvételek nem mutatták (ugyanakkor azt igen, mindössze a vakszerencsén múlt, hogy nem tett kárt egy visszavonuló Bradley-ben, amelyik tőle 2 méterrel haladt el – kezelői hiányosság).

Összegezve, úgy gondolom, az ukrán csapatok harcbiztosítása és a harcvezetés hiányosságai okozták elsősorban a vereséget.

A bemutatott harccselekmény rekonstruálásának egyik változata

Kép forrása: https://twitter.com/wolski_jaros/status/1668251143552606214/photo/1

5. Páncélosveszteségek lehetséges okai:

Úgy gondolom, hogy az ukrán páncélosveszteségek legfőbb okai a politikai nyomás, a magasabb beosztású parancsnokok egykori szovjet katonai szocializációja, a beosztott (alegység)parancsnokok képzetlensége, a kezelőszemélyzetek alacsony képzettségi szintje és az üzemeltetés, valamint a rendelkezésre álló haditechnikai források hiánya. Röviden: kegyetlen versenyfutás az idővel. Ugyanakkor téves következtetés lenne csak a haditechnika hiányára fogni a kudarcot. A történelem számtalanszor bizonyította ennek az ellenkezőjét…

6. Hogyan lehetne jól alkalmazni a harckocsikat (Ukrajnában)?

Hipotézisem szerint a harckocsik sikeres alkalmazásához számos tényezőnek szükséges teljesülnie, amint azt fentebb próbáltam bemutatni. Ez szinte sohasem valósul meg teljesen, így nem nehéz belátni, hogy a siker kulcsa a kiképzett katona és a(z általa) hatékonyan alkalmazott fegyverzet.

A harckocsi csapatok kimagasló manőverképességgel, hatékony páncélvédettséggel és nagy tűzerővel, azaz komoly pusztítóképességgel rendelkeznek. A harc számos formájában sikeresen alkalmazható, ugyanakkor tény, hogy a harckocsi, mint harceszköz, egy rendszer része. A rendszer egyik legütőképesebb eleme, azonban szükséges kiegészíteni a harci lehetőségeit, védeni és biztosítani, főként az ellenség páncéltörő fegyvereivel szemben. Alkalmazásában korlátozó tényezők a települések és erdők, a vízi akadályok, valamint az erősen átszeldelt terep; nagyméretű és -mennyiségű hadianyagot szükséges szállítani a sikeres alkalmazáshoz (lőszer, üzem- és kenőanyag, álcázás eszközei, aknamentesítő- és más műszaki felszerelés, kiegészítő páncélzat, stb).  Emiatt alkalmazása összfegyvernemi kötelékben a leghatékonyabb, ahol a fegyverek egyidejű és szinkronizált alkalmazása biztosítja a nagyobb tűzerőt és pusztító hatást; sokkal eredményesebben, mintha az összfegyvernemi kötelék egyes elemei külön-külön harcolnának. Ezt az összfegyvernemi harcot támogatja a más haderőnemmel (például légierő) összehangolt tevékenység. Ezek sikeres, koordinált alkalmazása nyújtja a lehetőséget a harc sikeres megvívásához. A sikeres harc bázisa a kezdeményezés. A kezdeményezés leghatékonyabb formája a támadás, amit merészség, koncentráció, meglepetés és tempó jellemez.

Adott harcászati helyzet sikeres megoldásának a kulcsa a rendelkezésre álló harcérték agresszív, képzett és határozott alkalmazása. A körülmények megkövetelhetik a védelmet, azonban a műveleti siker alapja a mielőbbi támadásra való átmenet; azaz a kezdeményezés átvétele. Az a parancsnok, aki hamarabb hozza meg és hajtja végre a döntéseit, harcászati előnyre tesz szert. A jó parancsnokot a tudatos és merész kockázatvállalás jellemzi, akinek legfőbb erénye a kezdeményezőképesség. A felderítési- és információhiányt a harchelyzet agresszív kialakításával kompenzálja, minél hamarabb próbálja megragadni a kezdeményezést, folyamatos nyomást gyakorol az ellenségre, a lehetőségeket merészen kihasználja.

Noha a fentiek kísértetiesen hasonlíthatnak egy harcászati szakutasítás soraira, célom vele az volt, felhívjam a figyelmet arra, hogy a cikkben megfogalmazott képesség eléréséhez jól kiképzett parancsnoki állomány és kezelők szükségesek. Ez jól felépített, módszertanában, szemléletében megalapozott és relatíve hosszú idejű kiképzés útján érhető el. A harctapasztalat nem helyettesíti a kiképzést, hanem kiegészíti, azaz a kettő együttes megléte erősíti a műveleti képességet.

Az ukrán csapatok úgy tudnák legeredményesebben alkalmazni a dotációként leszállított, nyugati harckocsikat, amennyiben azokat a megfelelő állománytáblával összeállított, kiképzett állomány kezeli úgy, hogy az üzemeltetés alapelvei és az összhaderőnemi együttműködés feltételei adottak. Ezt könnyű leírni, hiszen minden hadsereg ezek elérésére törekszik, ugyanakkor jelen helyzetben az ukrán haderő számára ezek összessége szinte elérhetetlen rövid időn belül. Úgy gondolom, hogy a korábban tárgyaltak mellett az alábbi lehetőségek adottak a számukra:

6-1, védelem esetén: a harckocsikat aktív védelmi harcokra használva, főként az orosz betörések felszámolásakor alkalmazott mobil tartalékként bevetni. A siker kifejlesztése céljából, előnyös ellentámadás lehetősége esetén (összfegyvernemi) harccsoportba rendelve harcászati mélységű támadást indítani, az elért eredmények után a harckocsikat kivonni, újból tartalékba rendelni. Úgy gondolom, hogy az ukrán haderő jelenlegi lehetőségei alapján, a mobil tartalék feladatra harccsoportok a legalkalmasabbak, szervezetükben 1 harckocsiszázad, 2 lövésszázad (gyalogsági harcjármű), 1 önjáró tüzérüteg (vagy önjáró aknavető) és harcbiztosító elemek.

6-2, támadás esetén: előkészített támadásban a gyalogságot és azok harcjárműveit támogatva, vezetett tűzzel alkalmazva. Azaz a meglévő dandárszervezetek mellé rendelt támogató erő, szervezetében 2 harckocsiszázad, 1 lövésszázad (gyalogsági harcjármű), 1 önjáró tüzérüteg és harcbiztosító elemek.

Mindkét esetben csakis a harcát támogató és kiegészítő fegyvernemekkel és szakcsapatokkal történő szoros együttműködés esetén érvényesülhetnek a harckocsikban rejlő lehetőségek úgy, hogy lehetőség szerint ki legyen használva a legnagyobb manőverképességük (mozgás és tűz). Megfigyeléseim alapján az ukrán harckocsiveszteségekért nagyrészt a műszaki robbanó zárak (aknák), a drónfelderítéssel támogatott orosz tüzérség, valamint a páncélelhárító rakéták (kézi- és harci helikopterről indított) a felelősek, kisebb részt az öngyilkos drónok és a harckocsik. Ezek mértékét – a drónokat leszámítva – megfelelő kiképzettséggel párosuló harcászati tudással lehet csökkenteni.

A drónok kapcsán több szempontból szükséges szót ejteni; felhasználásuk, elhárításuk és lehetőségeik tükrében. A pilóta nélküli légijármű (Unmanned Aerial Vehicle), röviden drón elnevezés mára inkább átalakult pilóta nélküli repülőgéprendszerré (Unmanned Aircraft System). Két fajtáját alkalmazzák az orosz-ukrán háborúban, a forgó- és a merevszárnyas drónokat. Mindannak ellenére, hogy alapfeladataikon túl számos egyéb képességgel is rendelkeznek (például jelátjátszás, jelerősség növelése stb.), e cikkben, a páncélos hadviseléssel kapcsolatos feladataikkal kívánok foglalkozni. Ez alapján felderítésre, harc- és tűzvezetésre, valamint célok pusztítására alkalmazzák javarészt őket. A boltban megvásárolható, polgári felhasználású, forgószárnyas drónok nem titkosítottak. A rendvédelmi és katonai változatok általában azok. A forgószárnyas drónok a tömegük 1/3-át képesek szállítani, tehát egy 6 kg tömegű drón megközelítőleg 2 kg hasznos terhet képes szállítani (azaz egy kézigránát elhelyezhető rajtuk – ahogy számos felvételen látható is). Irányításuk rádiófrekvencián és 4/5G-s hálózaton történik; hatótávolságuk ennek függvényében változik – rádiófrekvenciás irányítás mellett 2-3 km (jelerősítővel ez növelhető), 4/5G-s hálózattal az akkumulátortól függ, azonban ekkor az interferenciát okozó tényezők ezt jelentősen csökkenthetik. Fontos, hogy kedvezőtlen időjárás esetén (például bármilyen csapadék) a polgári drónok elveszíthetik a látó- így felderítő képességüket. Általában kettő fő szükséges az alkalmazáshoz, drónkezelő és spotter. Előbbi repül az eszközzel, utóbbi figyeli a légköri viszonyokat, vizuálisan megfigyel, végrehajtja a rádióforgalmazást stb. A merevszárnyas drónok alapvetően katonai felhasználásra tervezett eszközök, számos feladattal, így különböző kialakítással és méretben készülnek. Mi most – ahogy fentebb – a felderítést és a célok pusztítását vesszük alapul.

Az ukrán csapatok magas hatásfokon alkalmazzák – javarészt felderítésre, valamint harc- és tűzvezetésre – a forgószárnyas drónokat. Eredményes kezelésükhöz elegendő akár egy egyhetes intenzív kiképzés is. Tudomásom szerint leginkább mobiltelefonos applikációkat alkalmaznak a működtetésükhöz, amelyek közül sokat a polgári lakosság számára is elérhetővé tettek. A drónokra szerelt robbanóeszközök – mindannak ellenére, hogy látványos filmfelvételeket nyújtanak a közösségi média nézőinek – nem okoztak érzékeny veszteségeket az orosz páncélos csapatoknak, emellett nem váltottak ki olyan lélektani hatást sem, hogy azok ellen külön védekezzenek az orosz harckocsizók. Szinte kivétel nélkül a mobilitását elvesztő harcjármű volt a célpont, amit kezelői elhagytak. Harctevékenység során az ilyen támadások eredménytelenek voltak. Emellett velük szemben lényegesebb könnyebb védekezni is, amit később tárgyalok.

A merevszárnyas drónok elemzésekor a harcfelderítés (és más feladatok) szinte eltörpül(nek) az öngyilkos drónok által végrehajtott célpusztítás mellett. Az orosz csapatok merevszárnyú drónjai magas hatásfokkal üzemelnek, ugyanakkor működtetésükhöz komoly infrastruktúra és felkészültség (egy drónkezelő képzése megközelítőleg 6 hónap) szükséges. Nagyon drágák, a hírekben leginkább látható Zala-Lancet darabjának az ára közel 22 millió forint. Felhasználásuk éppen ezért nem kimondottan harckocsik ellen irányul, mindannak ellenére, hogy a drónnal elpusztított nyugati harckocsitrófeák nagyban erősítik a propagandatevékenységet. Egy harckocsi biztos megsemmisítéséhez nem minden esetben elegendő a szállított 5 kg robbanóanyag, így akár 3-4 találat is szükséges hozzá, ami már önmagában 60-80 millió forintos hadikiadás. Inkább infrastruktúrális (vezetési pont) és tüzérségi eszközök – mint a legnagyobb pusztítást indikáló fegyverrendszerek –, például HIMARS ellen célszerűbb bevetni őket. A merevszárnyas öngyilkos drónok kiemelten hatékony eszközök, a védekezés ellenük jelenleg szinte lehetetlen. Képesek a legnagyobb sebességgel közlekedő harceszközök megsemmisítésére is. Az ukrán csapatok szinte ugyanolyan helyzetbe kerületek, mint orosz társaik az invázió megindulásakor a nyugati, fentről támadó páncéltörő rakétákkal történő találkozásukkor…

A drónelhárítás az alakulatok elektronikai hadviseléssel foglalkozó alegységeinek a feladata. Ismereteim szerint jelenleg a merevszárnyú drónok ellen egyedüli lehetséges védekezés, ha lelövik őket. Ez összetett és nehéz feladat. A forgószárnyas drónok elhárítására ma már számos lehetőség adott, most három módszerről ejtenék szót:

1. lelövik őket. Ehhez eredményes lokalizáló- és lőelemképzővel támogatott fegyver(rendszer) szükséges, tűzfegyver esetén a legcélszerűbb egy nagy hatásfokkal rendelkező, elsősorban a repeszhatást felhasználó lövedékek alkalmazása.

2. Drónpuska alkalmazásával. Adott drónnal szemben vetik be, aminek a GPS jelét támadja. Ha leesik a drón, akkor zsákmányolható és adatok nyerhetők ki belőle. Amennyiben a protokollja szerint visszarepül az indulás (felszállás) helyszínére, akkor lokalizálható és tűzcsapást lehet mérni arra a terepszakaszra.

3. Zavarás. Adott területen az elektronikai, GPS, Bluetooth jelet blokkolják. Az eredmény hasonlatos a drónpuskánál leírtakkal. Azonban ebben az esetben a saját csapatok se tudnak dróntevékenységet folytatni a zavarás miatt az adott csatornákon, amivel számolni kell. Ma már létezik olyan rendszer, ami egyfajta „falat” képez az ellenséges drónokkal szemben úgy, hogy a saját drónok irányítása megoldott a blokkolt területen belül.

A drónok eredményessége mindkét harcoló fél oldalán megfigyelhető a felderítés, harc- és tűzvezetés terén, azonban jelenleg az orosz csapatok rendelkeznek olyan mennyiségű és minőségű merevszárnyas drónokkal, ami a harcaikat sikeresen tudja támogatni. Nincs elérhető információ arra vonatkozóan, hogy ezek ellen létezne bármilyen technikai és technológiai védekezés egy harckocsi (más harceszköz) számára. Noha Szíriában megfigyelhetőek voltak olyan harcjárművek, amelyek köré és fölé a kezelőik, a rendelkezésükre álló anyagokból védőhálót vontak – ezek mindössze rövid távú lehetőséget adtak a harcjármű kezelőinek, valódi megoldást nem. A harckocsikra telepíthető drónelhárító rendszerek kifejlesztése minden bizonnyal folyamatban van, véleményem szerint már tesztelik is őket a különböző tervezőirodák.

Az orosz-ukrán háborúban a drónok a fénykorukat élik, ezért vélelmezem, hogy alkalmazásuk a jövő háborúiban hatékony marad, ugyanakkor az elhárításukba vetett munka hamarosan olyan eredményeket fog hozni, hogy ismételten átalakítja a velük történő harcászati alkalmazás lehetőségeit.

7. Befejezés:

Elemzéseim alapján úgy gondolom, hogy az orosz hadsereg hatalmas páncélosveszteséget szenvedett el az invázió elején, amelyet ugyan nagy valószínűséggel a modern páncéltörő rakéták indikáltak első sorban, de igazán a műveleti képesség (kiemelten a harcvezetés) hiányosságai okoztak. Jelenleg hasonló helyzetben van az ukrán hadsereg (többek között az orosz merevszárnyú drónfenyegetés miatt), azonban ugyanúgy, ahogy az orosz csapatoknál, itt is alapvetően nem a drónok, a tüzérség stb., hanem a harcvezetés hiányosságai a legfőbb oka az elszenvedett veszteségeknek. Ukrajna bajban van, hiszen az eredményes harc megvívásához egyszerűen nincs meg a kellő erőforrásuk és idejük sem. A harckocsi egy rendszer, ami nem fog hatékonyan működni a többi (haderőnem) fegyvernem és szakcsapat együttműködése nélkül! A szétdarabolt alegységek és önálló harckocsik bevetése eredménytelen lesz.

Az ex-szovjet gondolkodásmódból történő paradigmaváltás nem valósult meg teljesen, emellett a legnagyobb problémát a kiképzett katonák hiánya jelenti. A harckocsiveszteségek ezekre vezethetők vissza.

Amikor arról beszélünk, hogy Ukrajna nem tudja magas hatásfokon alkalmazni a harckocsikat, az nem az ukrán hadsereg kritikája, hanem alapvetően az ukrán hadsereg lehetőségeinek kritikája!

Úgy gondolom, hogy mindkét harcoló fél részére a leghumánusabb megoldás az lenne, ha befejeződne a pusztítás, tűzszünetet kötnének, majd megkezdődnének a béketárgyalások…

—————————————————-
[1] https://www.oryxspioenkop.com/2022/04/answering-call-heavy-weaponry-supplied.html

[2] https://www.forbes.com/sites/davidaxe/2023/06/09/the-ukrainian-army-lost-a-leopard-2-tank-and-bradley-fighting-vehicles-trying-and-failing-to-breach-russian-defenses-in-southern-ukraine/?sh=4f019f0032c9

[3] vö.: https://t.me/DeepStateUA/16802?single

https://t.me/DeepStateUA/16788

https://euromaidanpress.com/2023/06/09/frontline-report-ukrainians-attempt-to-storm-russian-positions-face-resistance/?swcfpc=1 https://twitter.com/wolski_jaros/status/1668251143552606214/photo/1